Blog az életről, az egészségről és a mindennapokról cukorbeteg köntösben. :-)

Translate

Keresés a blogban

2013. november 1., péntek

Betegség a pánik. Vagy pánik a betegség?

A cukorbetegségemhez való hozzáállásom az elmúlt évek alatt sok mindenben változott. Pozitív és negatív értelemben egyaránt.

Pozitívnak tekintem a tudatosságot. Amit korábban félvállról vettem, azt ma sokkal nagyobb felelősséggel kezelem. Például a lelkem ápolgatását, de a naponta többszöri vércukorszint mérést is. Vagy, hogy egy méteres körzetben lennie kell a közelemben szőlőcukornak, mert tisztában vagyok a veszélyekkel. Tudatosabban eszek, következetesebben próbálom összeállítani a napi étrendet, ami ugyan nem a megszeghetetlen szabályokat jelenti, de egyfajta törekvést a kiváló anyagcsere működés elérésére mindenképp. Figyelek. Magamra és másokra is.
Csak hát nem megy ez mindig félelmek nélkül. És itt jön képbe a negatív oldal.


Amint elkezdtem foglalkozni a lelkivilágommal, el kellett, hogy kezdjek "befelé" figyelni. Hidd el, ijesztő egy helyzet, amikor szemtől szemben állsz saját magaddal. Nem olyan könnyű ám, mint amikor mások előtt felveszed az éppen aktuális álarcodat. Magadnak egyszerűen nem tudsz hazudni. Nem lehet.  De ismétlem, ezt a meztelen, őszinte énedet tényleg csak akkor látod és érzed, ha valóban foglalkozni akarsz vele. Ha valóban érdekel, mit rejt a benső világod. Érdekes kirándulás ez az önismeret útján.

Az én esetemben például hozta a haláltól való félelem felismerését, ami addig teljesen idegen volt számomra. Eszembe sem jutott elgondolkodni azon, hogy életveszélyes lehet szőlőcukor nélkül sétálgatni, egyedül. Pedig hányszor megtettem! És elhiheted, hogy a bulik alkalmával sem azon töprengtem, vajon elegendő tesztcsík, cukor vagy inzulin van e nálam...
Sejtszinten belém kódolódott valami rettegés. Fene tudja...
Mindentől nyugtalan voltam. Féltem az egyedülléttől, a szeretetlenségtől, de főleg attól, hogy egyszer valami bajom lesz. 
(Talán túl sokat olvastam a neten a cukorbetegség szövődményeiről... :-D)

Nem vagyok hipochonder, mert még sohasem fertőtlenítettem a lábujjam, ha rálépett egy macska.:-D Szóval inkább csak kisebb pánikbetegségről van itt szó. Fóbiámmá vált például, hogy a vércukromat állandóan mérni kell, mert nem tudni észreveszem-e, ha a testem jelzi a bajt.  Amikor fogytán a szőlőcukor, néha anélkül is produkálom a hipoglikémia tüneteit, ha nincs is rá különösebb okom. Ha az egóm retteg a kómától, simán beindulnak a védekező mechanizmusok. Pedig soha nem voltam még kómában például.:-) Érdekes.


Ismered a rajzfilmet a hercegnőről és a békáról?:-)  Imádom a meséket, ezt többször is láttam. Egyik alkalommal beleképzeltem magam a békává vált lány helyzetébe, magam is megdöbbentem. Magamon. Az egészet már alapjáraton cukorbetegként vizualizáltam és egy pillanatra teljesen elfogott a rettegés. Mert ha én hirtelen békává válnék, vajon hogyan tudnám használni a tollamat? Hogyan mérném a vércukorszintem és vajon miképpen tekintene rám a többi béka ilyen állapotban?? Volt baj a fejben, tudom.:-) Az orvosom is megjegyezte már néhány kontroll alkalmával, hogy szerinte szorongok az alacsony vércukorszinttől. Szerintem is, de mára azért sokat javult a helyzet.

Egyáltalán nem szeretnék pánikbeteg lenni, félelmekkel élni, hiszen az nem én vagyok. Sokkal intelligensebbnek és erősebbnek neveltek a szüleim annál, minthogy belesüllyedjek egy ilyen nyomorult állapotba. Szóval küzdök, mert mindezt én irányítom. Ha akarom. És nem feledem mekkora mázli, hogy a szervezetem maximálisan partner a diabéteszem kezelésében. Hogy soha nem engedte meg azt, hogy tartós hiperglikémiában maradjak, vagy hogy belealudjak egy-egy éjjeli vércukor süllyedésbe 2,0 mmol/l-nél.

És egyáltalán, minden, ami történt és történik, csakis értem van.:-)

Nem feledem egy percre sem, milyen értékes ember vagyok, sőt, ezzel az életre szóló feladattal talán még annál is értékesebb.

Utóirat:

Megjegyzem, a sok „képzelt” betegségem miatt kért vizsgálatok során legalább megbizonyosodtam arról, hogy az égvilágon semmi bajom.:) Minden szervem ép és egészséges, tehát abszolút szövődménymentes az állapotom meg így, tíz év után is.:) Ezúton gratulálok is magamnak, mert ezt más még sosem tette meg.:-D

üdv,
DiabGirl

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése