Blog az életről, az egészségről és a mindennapokról cukorbeteg köntösben. :-)

Translate

Keresés a blogban

2012. szeptember 8., szombat

Bulihuligán

Nem tagadom, nem egyszer görbültem el bulikban a főiskola alatt és később is néha. :-) És erről sajnos nem csak a barátaim tanúskodhatnak, hanem a szüleim, sőt, néhány egészségügyi intézmény is.
Cukorbetegségem kezdete körülbelül nagylánnyá válásom időszakára datálható. Akkoriban kezdtem szórakozni, „rosszalkodni”. Tudod… egy szál cigi, egy kis konyakkóla, épp csak úgy, ahogyan a nagyok csinálták.

Ez így most elég viccesen hangzik, hiszen mindez manapság már teljesen alapvető a serdülőknél. Mást se látni az éjszakában, csak a részeg, bedrogozott tizenéveseket, akik azt hiszik, így kell bulizni, csajozni/pasizni, élni, miközben elfelejtenek emberek maradni. Na mindegy, szomorú ez, de bizony a mi időnkben még nem így volt.:) Főleg nem vidéken, ahol felnőttem.  A híres kisvonattal jártam a nagyhalászi diszkóba és hajnalban, a percre pontosan 05.00-kor induló busszal indultam haza. :-) Számunkra a buli előtti készülődés igazi szertartás volt, a Júlia Centrál ma is fogalom és nincs olyan velem egykorú szabolcsi fiatal, akinek ne kötődne valamilyen emléke hozzá.
Dohányoztunk és alkoholt is ittunk, de nem úgy, és nem olyan mértékben, ahogyan azt a mai tinik csinálják. Egyszerűen jól éreztük magunkat és imádtuk a Desperadot, a Kiwit és Ganxta Zoleet is. :-)
Persze az ember feszegeti a határait, ha az alkoholról van szó. Én is próbálgattam, mit és mennyit bírok meginni, de mire felvételt nyertem a Nyíregyházi Főiskolára, már igencsak észnél kellett lennem ezen a téren is. Amellett, hogy kontrolláltam az inzulinigényem, és küzdöttem a korábban említett diétákkal, az éjszakai élet, mint újabb fázis is kihívás lett számomra. Nem úgy éltem meg, mint újabb akadályt, sőt. Előfordult, hogy nem is törődtem a cukorértékekkel. De mai fejjel nem is értem, hogy éltem túl azt a sok bulit. :-) 


Drogokhoz sohasem nyúltam és nem csak a cukorbetegségem miatt, hanem mert így döntöttem. Elvből. De az alkohol mindig olyan kézzelfogható volt, hogy sokszor engedtem, hogy elsodorjon a buli, meg a barátok... Jól akartam magam érezni, úgy ahogyan mindenki más. Azt gondoltam, nekem is minden belefér. Cukorbetegen is. Pedig nagyon nem!!!

Az emberi test egy csoda, fantasztikus, ahogyan regenerálódik. De vigyázz, mert minél inkább gyilkolod, annál kevésbé képes segíteni rajtad! Olyan autoimmun betegséggel, mint a diabétesz, sokkal nagyobb a kockázat.
Én mindig vigyáztam magamra, mégis sikerült néha elcsúszni a "jégen"...
Emlékszem, egyszer még kórházba is kerültem. Fél évig laktam albérletben mielőtt felvettek volna a kollégiumba, és a főbérlőm egy buli után rám hívta a mentőket, amikor látta, hogy nem találok a szobámba. :-) Hiába győzködtem a nőt arról, hogy jól vagyok, nem hitt nekem. Másnap a kórteremben arra ébredtem, hogy a szüleim és az öcsém aggódva figyelik ébredező tekintetem. Elég ciki volt... De nem tudtam mit tenni. Hiába voltam észnél ittasan is, és mértem a vércukrom, az orvosoknak már kötelességük volt ellátni engem, és 7,2-es cukorral bevittek a kórházba.
Tényleg nem volt semmi bajom... Csak nagyon berúgtam. :-D

Nohát nem így, öt évvel később ...

Életemben először voltam Sziget fesztiválon. Nem részletezem az egész sztorit, mert kicsit durva, és épp elég, ha azok emlékeznek rá, akik aznap éjjel velem voltak. :-) A lényeg, hogy a Bacardi és a Burn energiaital együttes erővel teljesen kioltotta a fejemben a lámpát. Ha kívülről láttam volna magam, én is aggódtam volna, ahogyan azt a barátaim is tették. Így elvittek a legközelebbi ambulanciára. Reggel infúzióval a kezemben ébredtem. A Szigeten. Gondolhatod. Sci-fi volt. Azt hiszem, ez volt az a nap, amikor eldöntöttem, hogy többet nem iszom alkoholt. És aztán még sokszor.:) Viszont idővel megtanultam belőni azt a határt, ahol a méregből már épp elég, sőt, kis túlzással, de írhatom, hogy ha úgy alakult, teszteltem a bulik alatt fogyasztott alkoholok hatását a vércukromra.
Nem túl komoly kutatási "eredményeim" végül azt igazolták, hogy nincs az alkoholnak olyan formája, ami jó lenne nekünk, diabéteszeseknek. Elhiheted. Úgyhogy ne idd!!!

A dohányzásra meg soha nem sikerült rászoknom. Pedig néha akartam is. Néha elhittem, hogy az majd megvéd a stressztől. De aztán mindig undorodtam a szagától, aztán magamtól is. Aztán azok szagától is, akik dohányoztak. Ráadásul csúnyán is nézett ki a kezemben, akárcsak buliban a feles pohár. :-)

És ma büszkén mondhatom, hogy bár kifeszegettem a saját, szűkre szabott határaimat, időben búcsút intettem a mértéktelen bulizásnak. És ha visszamehetnék az időben, sokkal korábban megálljt parancsolnék. Mert néha veszélyes volt.
Konzekvencia: ne légy bulihuligán! Főleg ne cukorbetegen. És ha mégis megcsúsztál, inkább válts irányt! A jó zenét józanul is kiválóan lehet élvezni, sőt. :-)


Utóirat:

Sokáig töprengtem azon, hogy megosszam e veled mindezt. Nem voltam benne biztos, hogy ennek helye van egy blogban. De azt hiszem, kár lenne a cukorbetegséget az élet átlagosabb oldaláról megközelíteni.

Fontos.
Facebookon itt követhettek figyelemmel: DiabGirl :))

DiabGirl

2 megjegyzés: