Blog az életről, az egészségről és a mindennapokról cukorbeteg köntösben. :-)

2013. április 9., kedd

Celebes

Ma reggel azzal fogadott egyik kedves munkatársam az irodában, hogy eddig nem is tudta, hogy celeb vagyok. Majdnem elestem.:))
Aztán kiderült, hogy látott egy videóklippben tegnap este. 
És milyen jól látta, de hogy én celeb.... hihi.:))

Emlékszem, sokáig vonzott a csillogás, meg a VIP,  viszont sosem szerettem szerepelni.
Életem első szépségversenyeire is baráti unszolásra jelentkeztem, nem önszántamból. Aztán amikor láttam, hogy lehet ennek eredménye, elkezdtem kóstolgatni a modell szakmát vidéken, majd a fővárosban is. Ha lehetőségem adódott néhány castingra, tesztfotózásra vagy szereplésre, örömmel vállaltam el azokat. Szívesen megmérettettem magam ezen a területen, hiszen hidd el, egy nőnek nagyot dobhat az önbizalmán egy-egy ilyen munka, s ez az én esetemben sem volt másképp. 
Cukorbetegként egyébként is hajlamos vagyok néha a béka feneke alá kerülni, és borúsan szemlélni a világot, legfőképpen saját magamat. Habár ez teljesen normális az egészséges embereknél is (hiszen mindenkinek lehetnek rosszabb napjai), azért nekünk a hiperglikémia okozta hangulatváltozásokra is fel kell készülni, ami ugyebár teljesen indokolatlanul tör(het) ránk, ha felszöknek azok a bizonyos értékek. 
A modellkedés, mint hobbi, az elmúlt tíz évben klassz kis gyógyír volt erre, hiszen amikor kiválasztottak egy reklámra például, azonnal feltöltődtem energiával, önbizalommal, és könnyebb volt túllépni a mélyponton. 
Nyilván, most már egy egészen más életszakaszban vagyok. Nem a környezetem szimpátiája,  és nem a kamerák doppingolnak. De örülök, hogy legszebb éveimben ezt is megélhettem.:)

Megjegyzem, csakis azért, mert én sohasem estem át a "ló másik oldalára", és a sok mai felkapott modellhez hasonlóan én nem csináltam magam körül parádét. Nem könyörögtem koronákért, díjakért, férfiakért, munkákért, nem akartam mindenáron befurakodni egy felszínes, üres világba, nem csináltam magamból bohócot csak azért, hogy valaki valahol felfigyeljen rám és szárnyaira vegyen a bulvár. Nem. Pedig ezer és ezer lehetőségem adódott volna rá. 
Legfőképpen a Királynős szereplésem után kerültem énekesek, színészek, sajtósok, tévések, modellek, hostessek és kiéhezett milliomos barmok kereszttüzébe. 
De meg kellett élni.:)

Imádtam és imádok ma is fotózni és fotóztatni, szeretem viszontlátni önmagam egy-egy szituációban, élményben, helyszínen, mert kellemes érzéssel tölt el az emlékezés. Főleg, ha számomra kedves emberek is pózolnak mellettem.:))
Így volt ez a videóklippek készítése során is. 
Az egyik videót Serbán Attila színésszel forgattam, háttérben egy nagyszerű stábbal és egy kiváló sminkmesterrel. Kellemes volt a napsütéses melegben, mezítláb pózolni a kamerának... nagyon szerettem azt a napot! És véleményem szerint, az eredmény is csodás lett.:))


A másik lehetőség négy hónappal később kopogtatott az ajtómon. Pontosabban, az a bizonyos nagyszerű stáb kopogtatott nálam, hogy beállítsanak Varga Viktor mellé dekorációnak az új videóklippjébe. Szerettem a forgatási helyszíneket, a sminkesünket, a díszletet, a Viktort is. Izgalmas volt, hiszen az egyik helyszínen minusz 10 fokban vettük fel az anyagokat, a másik helyszínen meg a víz alatt, egy uszodában, ahol kiderült, hogy kisebb víziszonyom van, és nem is tudtam róla.:) 
A jéghideg hangárban egyébként külön kihívás volt számomra megfelelő körülmények között tartani a kis mütyürjeimet. A vércukormérőmből például egy rövid időre kifagyott az élet is, annyira hideg volt és az inzulinom is épphogy túlélte a kalandot.
De megérte minden fáradtságom.:)


És, hogy kollegám kérdésére válaszoljak: nem, nem vagyok celeb, sosem voltam, sosem leszek. Viszont nagyon örülök, hogy rengeteg színes egyéniséget, csodálatos embert ismerhettem meg ebben a nagy celeb-cirkuszos-modelles-bulis időszakomban.:)

Utóirat:

Mégis ki számít celebnek egyébként? Az a baj, hogy ma Magyarországon abból is bulvárhős válhat, aki hülyét csinálva saját magából, bután elénekel egy közismert dalt a tévében, aztán miután elhitetik szerencsétlennel, hogy sztár lett és csúnyán megnyúzza a sajtó, szépen megy a süllyesztőbe.
Sosem feledem "Bikicsunájt".... szegény ürgével mi lehet most?:))

üdv
DiabGirl

3 megjegyzés:

  1. Akkor most bevallom, hogy tavaly egyszer egy ismerősöm meglepődött, hogy ismerlek, hisz te celeb vagy :-) Én meg felnevettem, hogy: "Mivan??" :-)

    VálaszTörlés
  2. egyébként szerintem más tevékenységek közben is megkön ez az érzés, hogy diabbal is lehet majdnem mindent. mondjuk 4000-s hegyet mászni, sivatagban stoppolni, sítúrázni, bicajtúrázni, éjjeli túrázni, stb. de azért mindig ott kell legyen az ember figyelme a cukrán. és így sokkal nehezebb. ez egyébként elég visszás helyzeteket is szülhet, pl. "ja, Te cukros vagy? óh, dehát olyan jól megoldod, hogy észre sem vettük, biztos nem is nagy dolog ez a cukor". igenám, de nem tudják, mennyi meló úgy csinálni, hogy ne vegyék észre! és nem azért, mert dugdosni kell a mérőt, a pent, stb., hanem mert ha nem jó a cukrod, az mindjárt beszűkíti a lehetőségeidet. nem tudom, Neked volt-e már ilyen élményed, de én ezeket nem szeretem, mert igenis nagy munka, odafigyelés, hogy közel "normális" életet élhessünk... még a fentieknél kevésbé extrémebb szituációkban is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kedves Hozzászóló!

      Egyetértek Veled, cukorbetegnek lenni tudjuk, kemény meló. Ám azt soha nem tapasztaltam, hogy ez az állapot "beszűkítené" a lehetőségeimet. Sőt! Mindig van bennem, egy kis plusz "majd én megmutatom" érzés, ami átsegít a nehezebb időszakokon.:-) A rosszindulatú megjegyzésekkel, vagy butább embertársaimmal meg nem is foglalkozom, talán ezért nem veszem észre, ha esetleg furán néznek rám......
      Persze "idáig" is el kell jutni agyban, kívánom, hogy Te is hipersebességgel lépd túl a félelmeid, és mások butaságát, és éld az életed, ahogyan boldoggá tesz!:-)

      Sok ölelés!

      ui: Keress Facebookon, ahol interaktívabbak cseveghetünk! :-)

      Törlés