Blog az életről, az egészségről és a mindennapokról cukorbeteg köntösben. :-)

Translate

Keresés a blogban

2012. december 18., kedd

GlükózSzenzor

Túléltem.:) Nem volt annyira vészes, mint hittem, sőt, inkább jó érzéssel használtam a glükóz szenzort, mintsem bosszankodtam volna. Igaz, a hasamra rögzített kis távadó minden nap zavarta a közérzetem, sőt az 5. nap után be is sebesedett a bőröm ott, ahol a mozgás során súrlódott a szerkezet széleivel. De ezen egyébként nem csodálkozom, mert a szenzor úgy hozzám volt ragasztva egy iPad méretű tapasszal, hogy az egy 24 órás szaunát is túlélt volna... Mindezt leszámítva azért nagyszerű volt látni a műszer kijelzőjén, hogy épp merre tartanak a vércukorértékeim... sokkal könnyebb volt így korrigálni, és a látható hipoglikémiára / hiperglikémiára is időben fel tudtam készülni.
Hogy mi a  glükóz szenzor?
Tulajdonképpen egy apró elektróda. A kórházban az egyik asszisztens hölgy helyezte a bőröm alá egy automata belövő eszköz segítségével.  A különböző infúziós szerelékekhez hasonlóan, itt is tűre volt szükség a szenzor bevezetéséhez, de a tű maga  eltávolításra került, és csak egy apró, hajlékony elektróda maradt a bőröm alatt. A kis szerkentyű két órás inicializációs periódust követően kezdett el dolgozni, s majdnem hat napig mérte folyamatosan a szövetközti folyadék glükóz szintjét. (A szövetközti folyadék az, ahonnan a sejtek oxigénhez, és a glükózt is beleértve tápanyagokhoz jutnak. - a szerk.:))) Elindításakor, először be kellett táplálnom egy vércukormérő géppel mért értéket, mert a rendszer számára ez jelentette a kiindulási pontot. A továbbiakban, egy karórához hasonlóan, a glükóz szenzoron is állítanom kellett időnként. Naponta legalább két géppel mért vércukorértéket írtam be a készülékbe – 12 óránként egyet. Én a reggeli és lefekvés előtti méréseket tartottam be szigorúan, illetve néha napközben, étkezés előtt is kalibráltam, hogy minél jobban összhangba kerülhessen a glükóz szenzor és a vércukormérő készülékem és a számok minél pontosabban mutassák az adott vércukorszintemet.

Bonyolultnak tűnik... és amúgy az is.:) De csak annak, aki totál idegenként mocorog ezen a területen. Nagy türelem, figyelem, pontosság és tudatosság kell ahhoz, hogy ezzel a lehetőséggel élni tudj. Mert hát ha nem figyelsz, nem számolsz, nem kalibrálsz, vagy csak azt elfelejted, hogy a távadó és a szenzor között nem lehet 3 méternél nagyobb távolság, már elrontottad az egészet... Szóval felelősség. És tisztelet, hiszen nem csak önmagad, hanem a gépedet is tisztelned kell, ha eredményesen szeretnél vele együtt dolgozni.

Tapasztalatok?
Egy elképesztően fontos következtetést vontam le a szenzor viselése során: Mindeddig nagyon alábecsültem a szénhidrátok erejét, és bizony túlságosan túlbecsültem az inzulin vércukorcsökkentő hatását. Nem volt igazam, amikor inkább kevesebb inzulint adtam magamnak egy-egy étkezéshez, elkerülvén az alacsony vércukorérték okozta rosszullétet, mert a szerény inzulinadagolás miatt rendszeresen égig értek a "mmol/l-ek".
Mostmár azt mondom, inkább bevállalom a hipókat, minthogy csalódottan pityeregjek a magas vércukorszintek miatt.

Egy kicsit azért megízlelhettem a CGMS (=folyamatos glükózmérő rendszer) viselése során azt is, hogy vajon milyen lehet egy inzulin pumpával együtt élni... bár ezen a készüléken nem volt infúziós szerelék, ami biztosítja a folyamatos inzulinellátást, még így is komoly szabályokat kellett betartanom. Ijesztő volt, viszont kontrollálhatóbbá vált a vércukorszintem.
Közben az jutott eszembe, milyen jó lenne egy olyan szenzoros inzulinpumpa, ami magától működik.:) Tudod, hogy ne kelljen a kalibráción kívül semmit se csinálni, csak feltenni a távadót meg a szereléket, aztán had csinálják csak önállóan ők maguk a dolgaikat, amíg én boldogan éldegélek. Számoljanak, mérjenek, adagoljanak, mint egy "original" hasnyálmirigy.:)) Túl jóvilág' lenne...:))

Utóirat:

A vezeték nélküli adatátvitel segítségével ez a kis szenzoros készülék elég sok adatot tárolt nap, mint nap az anyagcserém működéséről ahhoz, hogy pénteken végre kielemezhessük a dokival, hogy is áll a kis szervezetem így tíz év után...

DiabGirl

2 megjegyzés:

  1. Jó lenne, minden kényelmetlenség nélkül ilyen biztonságba élnünk, mindannyiunknak. Kitalálhatnának már valami olyan kütyüt, mely legalább azoknak akik ennek figyelését bevállalják, megoldaná a sok kellemetlen ingadozásokat. Tényleg nagyon nehéz, ha nem tudod milyen a cukrod állandóan, mert iszonyatosan változó. Nagy segítség lenne sokunknak. De, hogy erre nincs pénz az is látható. Sajnos. Pedig sokkal kevesebb költség menne el a szövődmények kezelésére. A 60-as évekhez képest sokat javult a cukorbeteg ellátás, de nem eleget. 52 évvel ezelőtt azt gondoltam ekkora már meg lesz a megoldás. Sajnos nagyot tévedtem. Magdika

    VálaszTörlés
  2. Kedves Magdika!

    Remélhetőleg hamarosan meggyógyulhatunk!:) És remélhetőleg ki is tudjuk majd fizetni az árát!:)
    Békés, boldog karácsonyt kívánok!:)

    DiabGirl

    VálaszTörlés