Blog az életről, az egészségről és a mindennapokról cukorbeteg köntösben. :-)

2012. december 2., vasárnap

HiT

SZERETET ... Számomra a szeretet egyenlő az egymás iránti tisztelettel. És ebben minden benne van. Mert ha tisztelet van, van bizalom is, és őszinteség, támogatás, hűség és jóindulat. És minden. Szerintem.
Sok könyvet olvastam ebben a témában, spirituális, vallásos-misztikus irányú fejtegetésekről. Mi az élet? Mi a szeretet? Mi az ego? Mi az öröm? Mi a szomorúság? Van-e mennyország vagy pokol? Létezik-e karma? Hasonlók.

Müller Péter a kedvencem, minden könyvét olvastam. És úgy gondolom, igen helytálló, ahogyan az életről, a világról vagy éppen a szeretetről ír. Elképesztő, ahogyan megfogalmazza könyveiben a gondolataimat, ahogyan szavakba önti mindazt, amit sokszor nem tudok elmondani. Mert bizony sokszor nem tudom kifejezni azt, amit érzek. Talán Veled is előfordult már, hogy torkodon akadt a szó, vagy épp csak bennragadt egy gondolat a fejedben, amivel egyszerűen nem tudtál mit kezdeni.
Nos, én ilyenkor a Szeretetkönyvhöz vagy az Örömkönyvhöz nyúlok először. 
Az író minden kötetében találni olyan sorokat, melyektől egy csapásra "pálfordulatot" vehet az életed, de ez a kettő, azt hiszem bátran írhatom, hogy a ma emberének elengedhetetlen segítsége lehet. Vagyis határozottan annak kellene lennie.
Hogy miért feltételes módban írom ezt, talán Neked is egyértelmű. Mert sokan vagyunk, akik csak szimplán éljük a mindennapjainkat, mit sem törődve azzal a tengernyi apró csodával és örömmel, ami körülvesz bennünket. Ehhez nyitottságra van szükség. Kis éberségre és pozitív hozzáállásra.
Hogy miért? Mert rövid az élet. Túl rövid ahhoz, hogy elszaladjunk egymás mellett. És sajnos sokan fejüket homokba dugva inkább "beállnak a sorba" és végzik a dolguk. Nagy hiba.

Mert végülis mi dolgod e világon? Elgondolkodtál ezen valaha is?
Én sokszor. Nem csak azért, mert érdekel a spiritualizmus, hanem mert számtalanszor kerültem olyan helyzetbe az életem során, amit egyáltalán nem értettem. Tudod, szerelem, ami mégsem az aminek hiszed, barátok, akik akkor döfnek hátba, amikor arra a legkevésbé sem számítanál, vagy betegség, baleset, melyek mind-mind kizökentenek a megszokott ritmusodból... Érdekesnek tartom. Ezért gyakran analizálom is ezt a témát.
Minden velem történt negatív irányú megtapasztalás mindig abban a hitemben erősített meg, hogy mindez teljes mértékben, csak és kizárólag értem történt. Hogy mindaz, amiben olykor épp belepusztulni készültem, csak engem erősített. És most teljesen mindegy, hogy a szerelmi bánatra, vagy a megszakadt barátságokra, vagy éppen a kétszer is bekövetkezett autóbalesetemre gondolok... vagy akár a cukorbetegségemre... utólag látom már, hogy bizony minden mindennel összefügg. Minden ok-okozat, minden történésnek célja van, eleje és vége van, folytatása van, értelme van. Pont. Mert bebizonyosodott. Mert így kell lennie.:)
Ha olvastad korábbi bejegyzéseimet, már tudhatod, hogy a diabéteszem megléte például számomra több ponton is pozitív értelmet nyert.

Például, elég nehézkesen igazodtam volna el a mai, ferde társadalomban, ha nincs a diabétesz... talán már rég messzire repültem volna a valóságtól. Talán egészen más értékeket képviselnék, mint most. Hiszen manapság nem nehéz a pénzzel szerelembe esni, vagy magasabb pozícióért átgázolni másokon, és én bizony futottam olyan körökben, ahol ez így dívik. Ám a cukorbetegségem társaságában nehéz lenne többet gondolnom magamról, mint aki vagyok, ezért többnyire stabilan megállok a realitás talaján.
A szüleim mindig önállóságra, kitartásra és tiszteletre neveltek bennünket. Büszke vagyok rájuk és úgy érzem, egész életemben igyekeztem rászolgálni arra, hogy ők is büszkék lehessenek rám. Azt hiszem, jellemem fejlődésében sokat segített a cukorbetegségem, hiszen ennek kezelése már önmagában is óriási önfegyelemre és türelemre neveli az embert. Nekem éberséget, tudatosságot és erőt is adott. Az pedig, ahogyan a családom/barátaim támogatnak, és ahogyan próbáljuk együtt megoldani a problémákat nap, mint nap, kimondhatatlan biztonságérzetet és hitet ad nekem ehhez a "más" élethez.
Kincs. Pótolhatatlan kincs. És a legjobb orvosság mindenre.
Ha épp "burn out" fenyeget, elég rájuk gondolnom, és máris megnyugszik a lelkem.:)

Akkor tanulod meg mit jelent embernek lenni , amikor minden nap harcolnod kell. Amikor tudnod kell, hol a határ, legyen szó evésről, ivásról, bulizásról, alvásról, munkáról, sportról, rohanásról, stresszről, utazásról... szóval, az ég világon mindenről.  A diabétesz ebben a legjobb tanítómester.

Egyébként szerintem csakis akkor maradhatsz a mai világban EMBER, ha van még benned lélek, valami olyan tisztaság, ami a jóindulatra buzdít és nem az ellenkezőjére. Nehéz. Mert az egész világ azt sugallja, légy bátor, törj előre, gázolj át mindenkin, élj a szabadság adta lehetőségeiddel, formálj jogot magadnak mindenhez, mert megteheted. Ám közben elfelejted ki vagy és hová is tartasz az életben...
Biztos vagyok abban, hogy sokszor Téged is elbizonytalanítanak a saját hitedben, és általában mindenki okosabb nálad, és sokkal jobban tudja és érti az életed, mint Te saját magad. Tudom.
Én is sokszor elbizonytalanodtam, mégis, a cukorbetegségemmel akarva akaratlanul a legközelebb kerültem saját magamhoz, így mindig megláthattam az élet pozitív oldalát, és csempészhettem bele némi értelmet akkoris, ha úgy tűnt, már nincs is ott semmi, csak a sötét űr.  Mert a legfontosabb feladatom, szeretni önmagam.
Neked is.

Müller Péter is arra ösztönöz soraival, hogy szeresd saját magad, mert ameddig ezt nem tudod, addig másoktól sem várhatod el, hogy szeressenek. Fontos gondolat. És talán ugyanilyen fontos az is, hogy olyan emberekkel vedd magad körbe, akik tényleg tiszta szívből szeretnek Téged, és csakis jót akarnak neked... Mert csakis így haladhat az élet előre, szinte zökkenőmentesen.

Tapasztalom.:)
Mióta erősebb a hitem és jobban bízom magamban, tisztábban látok és hamarabb észreveszem a mindennapokban azokat a dolgokat, melyekre igazán szükségem van. 

Müller írja Szeretetkönyvében:
"Aki nem fölfelé néz, az nem szeret. (...) Mert ha szeretlek, meglátom benned azt, akit te is csak ritkán látsz magadban: hozzá beszélek, és ő megért engem. Még akkor is, ha a világ legmélyebb dolgáról van szó. És ez fordítva is igaz: ha szeretsz, olyan titkokat tudsz kihozni belőlem, melyekről én magam sem tudtam. Ez a lényeg, látod! Szeretetben élni azt jelenti, hogy egymást nemcsak többnek látjuk, de föl is emeljük! (...)
... mindaddig érdemes csinálni, amíg a "szív szeme" átlát a viharok felhőin. És átlát a mindnyájunkban meglévő hitványságon, önzésen, gyengeségen. És akkor kell abbahagyni, amikor érzed, hogy rosszabbá tesz, vacakabbá - hogy lesüllyedsz. Mert akkor már nincs benne szeretet. (...) A szeretet azt jelenti, hogy fölfelé nézünk egymásban. Ha ez nincs - akkor már nem szeretsz."

Hát bízz magadban és ne félj kicsit magányos lenni! Koncentrálj azokra az emberekre, akik minden hátsó szándék nélkül támogatnak, a többieket meg egyszerűen fricskázd ki az életedből! Nem éri meg görcsösen ragaszkodni olyanokhoz, akik Téged nem tartanak fontos embernek. Higgy magadban és garantálom, hogy eljön a rég áhított munka, a szerelem és minden más is, amiről addig  álmodoztál!:) 

Utóirat:

Szerintem a blogom sem véletlenül indult el ebben az évben. Talán így tíz év után értem meg igazán arra, hogy felelősséget vállajak magamért, és érted is. Talán  életfeladatommá válhat, hogy tapasztalataimat megosztva segítsem az életed. Remélem így van.
Remélem sokmindenben irányt találsz a soraim között, segítséget és támogatást, attól teljesen függetlenül, hogy cukorbeteg vagy-e vagy sem. Mindannyian ugyanazokkal a gondokkal küzdünk, mindannyian próbáljuk megtalálni a helyünket a világban. Hát támogassuk egymást és legyünk boldogok!:)
... hiszen a legfontosabb szeretni és szeretve lenni!:)

Üdv,
DiabGirl

2 megjegyzés:

  1. "Minden ok-okozat, minden történésnek célja van, eleje és vége van, folytatása van, értelme van. Pont. Mert bebizonyosodott. Mert így kell lennie.:)"

    Először is, ez soha nem bizonyosodott be, és nem is kell így lennie.

    Azzal egyetértek, hogy minden ok-okozat, de abban az értelemben, hogy egy adott dolog a megelőző dolgok következménye. Célja viszont ezeknek a dolgoknak nincs. Az életnek nincs célja, nincs értelme. Vagy legalábbis nem abban az értelemben, ahogy azt te is, és nagyon sokan gondolják, hogy valami felsőbb értelem (Isten, sors, vagy nevezd, ahogy csak akarod) meghatározza, hogy mi a cél, mit kell elérni, stb. Az élet nem egy társasjáték, ahol van egy végcél, aztán ha kitalálod, hogy mi az, és eléred, akkor tied a fődíj, az üdvözülés, a végső boldogság, vagy akármi.

    De a kiábrándításért cserébe (persze kizártnak tartom, hogy kiábrándulnál, mert van egy olyan érzésem, hogy továbbra is azt hiszed majd, amit eddig ;-) ) igyekszem most valami Müller Péter és Coelho-féle bölcsességegyveleggel szolgálni (saját gondolat amúgy): ;-)

    Az élet célját nem valamiféle felsőbb hatalom határozza meg, mert ilyen cél nincs is. Az életnek nincs valami felsőbb hatalom által meghatározott értelme. Az élet végén nincs fődíj vagy nyeremény, amit elnyerhetsz. Az élet célját te magad határozod meg, az életet te magad töltöd meg értelemmel, és ha igazán tartalmasan éled, akkor számodra a nyeremény maga az élet.

    Engem amúgy minden cinizmus és rosszindulat nélkül őszintén megdöbbent, hogy az emberek ennyire ragaszkodnak ahhoz, hogy "más" (magasabb hatalom) mondja meg nekik, hogy hogyan kell élni, mi a jó, mi a rossz, mi a cél, mi az értelme, stb. Hazugságba menekülnek, mert úgy érzik, hogy enélkül az életük szar lenne és értelmetlennek éreznék. Ami az igazán megdöbbentő az egészben, az az, hogy az emberek nem gondolkodnak el legalább egy kicsit jobban a dolgon. Ha rájönnének arra, amit az imént írtam, hogy saját maguk teszik "értelmessé" az életüket, a célt pedig saját maguk határozzák meg, akkor egész nyugodtan élhetnének boldogan a “valóságban” is, mindenféle fantazmagóriák nélkül.

    De igazából ezen el sem kell gondolkodniuk. Elég ha az ember eljátszik a gondolattal, hogy mi van, ha nincs magasabb cél, nincs magasabb értelem. Ettől rossz lesz az életem? Ettől értelmetlen lesz számomra az egész? Ettől nem ugyanolyan jó dolog, hogy van párom, gyermekem/gyermekeim, szüleim, barátaim, hogy vannak hobbijaim, hogy van munkám, amit jó esetben élvezek is, hogy vannak dolgok, amikben igazán jó vagyok? Ettől a gondolattól nyilván nem lesz értelmetlen az adott ember számára a saját élete.

    Az emberek úgy tekintenek az életre, mintha azt valaki csinálta volna, mintha valami nagy terv része lenne az egész (persze ez tulajdonképpen nem annyira meglepő, ennek évezredes hagyományai vannak sajnos). Úgy tekintenek az életre, mint ahogyan például egy ember által tervezett eszközre, mondjuk egy diótörőre. Annak van célja, mégpedig az, hogy diót törjünk vele.

    Az élet azonban nem diótörő, hanem kő. Egy egyszerű kő, amit nem ember teremtett, és nincsen neki célja, viszont különböző dolgokra tudod használni. Hogy mire, az csak rajtad múlik. Használhatod diótörésre, használhatod arra, hogy ritmust adj vele a zenéhez, de használhatod arra is, másokat megdobj, sőt megölj vele. Ha a követ egy adott, általad kitalált dologra használod, pl. diót törsz vele, és emiatt azt hiszed, hogy az diótörésre “való”, vagy egyáltalán, hogy bármire is való, akkor tévedésben élsz, és máris azt fogod hinni, hogy - ahogy írtad - “bebizonyosodott”.

    Azt hinni az életről, hogy van célja, vagy értelme, legalább akkor tévedés, mint a kőről azt hinni, hogy van neki célja, értelme. Nincs neki. Te adsz neki értelmet azzal (egy adott esetben, egy adott feladatra), hogy valamilyen célra használod. De valójában nincs se célja, se értelme.

    VálaszTörlés
  2. Kedves Cooldavee!
    Köszönöm, hogy megosztottad velem a véleményed. Egyáltalán nem baj, hogy erről máshogyan gondolkodunk. Én nagyon hiszem, hogy mindannyiunkat összeköt valami láthatatlan erő, hiszem, hogy a létezésnek van értelme és célja, máshogyan nem is tudnám elképzelni az életet.:) És enélkül nem is tudnék értelmet és célt adni a dolgoknak, melyek körülvesznek. Egy kőnek sem.
    Ha figyelmesen olvastad az írásom, legfőképpen a cukorbetegségemre vonatkoztattam ezt a gondolatot. Értelme van, én így hiszem. Biztos vagyok abban, hogy enélkül ma nem az lennék, aki vagyok.
    Aztán ki-ki döntse el maga, mit hisz és mit nem hisz el a létezésről.:)

    Legyen szép napod!

    DiabGirl

    VálaszTörlés