Blog az életről, az egészségről és a mindennapokról cukorbeteg köntösben. :-)

2012. december 5., szerda

Miku

Sok szép emlékem kötődik a decemberi ünnepekhez, legfőképpen gyerekkoromból.:)
Évekig, minden december 5-én izgatottan vártuk kisöcsémmel a Mikulás bácsit, és persze rettegtünk a krampuszoktól, nehogy elvigyenek magukkal.:) Emlékszem, egyszer hatalmas hóembert építettünk Tesuval az udvar közepére, és egész nap azt terveztük, hogyan fogjuk kilesni a Télapót, ahogyan puttonyával bemászik az ablakunkon. Mert hát elképzelni sem tudtuk, mégis hol parkol a rénszarvasaival? Hol tartja azt a sok-sok édességet, amit odaajándékoz a világ összes gyermekének? Hogy tud olyan csendben közlekedni, hogy soha nem vesszük észre őt? És egyáltalán hogyan fér be a mi picuri ablakunkon azzal a nagy pocakjával? Sejtheted, hogy hiába vártuk a csillogó szánt a hóember mögött... :))
Mindenesetre megvolt a varázs. És igazából nem is a csokoládét vártuk (jó, nyilván azt is, nagyon) , hanem a napot, amikor újabb és újabb terveket szőhettünk a Mikulás leleplezésére...:)
Mai napig emlékszem ezekre a boldog pillanatokra, tisztán. És arra is, mennyire felhőtlen volt az élet.:)
Vagyis annak tűnt. Utólag azért belátom, hogy tulajdonképpen az egész gyermekkorunkat a szüleink varázsolták gondtalanná, hiszen probléma azért volt bőven.

Nem volt sok pénzünk, sokáig nem volt autónk, telefonunk, néha még meleg vizünk sem, de kimondhatatlanul nagy szeretetben nevelkedtünk fel. Azért olyan szép emlék számomra minden Mikulás-nap és Karácsony is, mert soha nem a pénzről szólt, és az elégedetlenségről. Soha nem vártunk semmi nagy ajándékot az ünnepekre, nem akartunk cukorkahegyeket, sőt, drága játékokat sem. És mégis, mindenünk megvolt, amire szükségünk lehetett.
Ma sincsenek nagyravágyó kéréseink egymással szemben. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint imádott testvérem két nappal ezelőtti kijelentése: "Semmire nem vágyom, csak hogy mind együtt legyünk!"
- Abban a pillanatban könny szökött a szemembe, bevallom, és azóta is sokszor hallom a fülemben ezt a rövidke mondatot. Mert büszke vagyok Rá, büszke vagyok a családomra, és jó érzés tudni, hogy a hosszú évek során mit sem változtunk... hogy még mindig az otthon az első, mindannyiunknak.

Kár, hogy így elferdült a világ. Kár, hogy a mai gyerekek már alig ismerik ezt a gondtalan, boldog érzést... hiszen állandó görcsben vannak amiatt, hogy vajon kapnak -e elég csokit, ajándékot decemberben? És ha nem, akkor őket már nem is szereti senki? Na és hisznek-e egyáltalán a Mikulásban vagy a Jézuskában?
Sokkal szebb lenne az élet, ha nem "bankókban" mérnék, nem?

... szomorú, hogy ennyivel szegényebbek a mai emberek.


Szóval december 5. Ma éjjel útra kel a Mikulás, és megajándékozza a gyerekeket. És bennünket is, akik felnőttként még mindig gyermekek vagyunk.:) Naná, hogy érkezik a csokoládé, nekem is. Tudom.:)
Igaz, nem a cukorszirupos, karamellás, mézesmázas, sok E-betűs, tömény édesség, mert a Télapó nem hülye, tudja, hogy nekem azt nem szabad megennem. De hogy tele lesz a csizmám, abban biztos vagyok.:))

És én sem felejtek el üzenni a szeretteimnek.... ;))



Utóirat:


:)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

DiabGirl

2 megjegyzés:

  1. Uhhh de jó hogy ezt leírtad, annyira jó. :)

    VálaszTörlés
  2. Örülök, ha örömet okoztam Neked!:)))
    Sok sok ölelést és Miku csokit kívánok estére...:)

    VálaszTörlés