Blog az életről, az egészségről és a mindennapokról cukorbeteg köntösben. :-)

2012. december 25., kedd

Xmas

Csodásan telik a karácsony itthon.:) Szenteste közös fenyőfadíszítés, ajándékozás volt, vacsora együtt, meghitt beszélgetésekkel... Azt hiszem, egész évben erre szomjaztam!

A karácsony minden évben hasonló forgatókönyvvel zajlik itt, kis falumban.:) December 24-én reggel Édesapám megfaragja a fát és beteszi az állványba. Közben öcsikém rendberakja a karácsonyfaégőket, Anyukám hozzálát az esti vacsi elkészítéséhez, én pedig előveszem a díszeket és felsorakoztatom a szaloncukrokat a nappaliban.:) Aztán együtt dekorálunk... Nagymamámmal most arról beszélgettem közben, nekik annak idején milyen karácsonyuk volt a háború idején. Elmesélte, hogy nagy szegénységben éltek, hogy akkoriban nem volt karácsonyfa, csak fenyőág, amire diót, mogyorót raktak, alá pedig almákat tettek. És ajándék? Az meg pláne nem volt. Csak ők együtt. Egymásnak. Örültek, hogy éltek, örültek, ha volt mit enni. 
Elgondolkodtam, vajon ma hány embernek jut eszébe Szenteste hálát adni az életért és az ételért...? 
Azonnal imára kulcsoltam a kezeimet...

Emlékszem, gyerekkoromban is nagy rituálé volt ez a készülődés nálunk, csak akkor még nem volt annyi fenyőfadíszünk mint most. Még a Mikulás csokoládékat is félretettük, hogy legyen majd a karácsonyfán díszítés.:) Szerény ünnepeink voltak, mégis csodásak.:) 
Azt hiszem, ez a csoda manapság sok családból hiányzik...

És mennyire ritka olyan értékekkel találkozni ebben az elidegenedett világban, melyet Te is képviselsz! Ezért vagyok ám nagyon hálás azért, hogy kedvesem otthonában is megleltem ezt a fajta csodát.:) Igazán nagy ajándék ez nekem az élettől, így év végére... 
Igaz a mondás, miszerint "egyszer fenn-egyszer lenn"... Szóval ne csüggedj, ha épp nehezebbnek érzed a napjaidat, mint máskor, mert minden jóban van valami rossz...mert mindig jön a télre tavasz... kutyára dér... vagy kutyára adó... Mit tudom én.:) A lényeg, hogy higgy magadban és sose felejtsd el, hogy minden rosszban van valami jó is.:)
Ha csak a diabéteszt nézem, már örülhetek, hogy nem ettem/ehettem kipukkadásig az ünnepi menüből.:)) 

Anya mindig töltött husit készít Szentestére, Tesum meg odavarázsolja a tökéletes franciasalátát hozzá az asztalra.:) Hal és töltött káposzta aztán másnap és harmadnap kerül terítékre. Ez így nem túl veszélyes, viszont a hagyományos "meggysarok", a "mézeskrémes" és a "homemade" csokitorta... na az ilyenkor az igazi kihívás nekem.:) Még jó, hogy nem vagyunk nagy bejglisek. Csoroghatna a nyálam...:))
De úgy tűnik, idén nem fogott ki rajtam a "sok csúnya süti", isteni diabetikus karamellával pótoltam az édesség utáni vágyam.:))

Bár azért ne hamarkodjuk el a kijelentést... ma este mamához megyek látogatóba, holnap A szerelmemet várom haza édesanyám utánozhatatlan almás krémesével... Legjobb barátnőm is érkezik hozzánk...
Szóval, akár még dínom-dánom is lehet belőle...:D

Remélem Neked is csodásan telnek az ünnepek! Szívből kívánom!:)

Utóirat1:
 
Megjegyzem, Anna isteni szaloncukor recepjét is megpróbáltam kivitelezni, de béna voltam és nem sikerült... Next time.:))

Utóirat2:
A legjobb barátnőm ma boldogan újságolta telefonon, hogy szerelme eljegyezte...:) Azt hiszem, kár egy nőnek ennél szebb karácsonyi ajándékot kívánni!:))


DiabGirl

1 megjegyzés:


  1. Minél távolabb vagyunk az otthontól, annál közelebb érezzük a szívünkhöz, hiába próbáljuk meg elfojtani és elfelejteni. Amikor távol vagyunk, minden apró emléket féltve őrizgetünk, ami a gyökereinket juttatja eszünkbe. A lelki békédet csak ott, a kis faludban fogod megtalálni.

    VálaszTörlés