Blog az életről, az egészségről és a mindennapokról cukorbeteg köntösben. :-)

2013. január 27., vasárnap

SnowBoard

Több, mint tíz éve, hogy barátkozni kezdtem a téli sportokkal...
A gimiben elképesztően jófej tesi tanárunk volt, aki minden évben szervezett az iskolának nyári és téli táborokat is. Így alakult, hogy 3 egymást követő évben síelhettem Bánkúton. Hihi, milyen csepp kis pálya van ott, és mégis milyen nagy vállalkozásnak tűnt meghódítani a hegyet akkor... :) Emlékszem, az öcsém első perctől száguldott, mint az őrült, pedig még nem tudta melyik lábát hova tegye.:) Én meg csak totyogtam óvatosan a havon, és nyávogtam a hideg miatt.:)
Mert utálom a hideget. Gyerekkoromban is csak a hóemberépítés szórakoztatott. Inkább bekucorogtam a szobámba, és a nyárról ábrándoztam, meg a napsütésről, mintsem hógolyóztam odakint...
Ám a síelés új szemszögbe helyezte nálam a tél fogalmát. S bár ma is inkább a forró tengerpartot választom a fagyos hegycsúcsok helyett, azért egyáltalán nem tiltakozom, ha gyönyörű tájakon is csúszhatok.:)
A síelés nem ment valami fényesen. "Hóekében" biztosan álltam, de hogy megindítsam magam lefelé a lejtőn... hát... az nehezen ment. Féltem a hegytől is, meg hogy kicsúszok a pályáról, és hogy véletlenül belémjön egy másik síelő, szóval kábé remegtem, ahogyan próbáltam lecsúszni valahogyan a hüttéhez. De legalább próbálkoztam.:) A cukorbetegséget sem diagnosztizálták még akkor, így különösebben semmire nem kellett odafigyelnem, csak hogy jól érezzem magam, és élvezzem a sportot. Határozottan pozitív élmény maradt.

Kisebb szünet után vettem csak a bátorságot, hogy újra csússzak, már snowboard-dal. Annyira ügyetlen síelőnek éreztem magam, hogy gondoltam a boardozás jobban megy majd. Így is lett.
Bellecote
Igaz, az első lépések nagyon rosszul indultak, a tanulás egy nagy káosz volt és csupa erőltetett mozdulat, hiszen egy szintén kezdővel tanultam meg lejönni a kék és piros pályákon (bébipályák helyett), de azért egy percig sem bánom ezt a váltást, mert a deszkázás később sokkal nagyobb sikerélménnyé vált számomra, mint egykor a sílécek...

Szóval, mai napig snowboardozom. A bánkúti minipályák után dombokat, hegyeket, sőt gleccsert hódítottam meg... már cukorbetegen.
És hogy ennek mi a jelentősége a téli sportok szempontjából?
Például az inzulin, amire nagyon vigyázni kell ott, ahol röpködnek a mínuszok... És mivel nagyjából egész nap kint vagy a pályákon, valahogy a cukormérő tárolását is meg kell oldani. Fontos, hogy ne felejts szőlőcukrot dugni a nadrágzsebedbe és ne felejts el enni is néha, miközben a havat szeled. Meg ilyesmi.

Eleinte nem tudtam hogyan oldjam meg mindezt úgy, hogy minden szempontból kényelmes legyen. Mivel első alkalommal nem pályaszálláson voltam, magammal kellett hogy vigyem a tollam és a mérőkészülékem... így egész nap a kabátom belső zsebében lapult a kis felszerelésem, hiszen az autóban megfagyott volna, míg visszaérek. Szóval eléggé izgultam, nehogy elessek, nehogy eltörjön valami, vagy valaki!
Kemény munka ám így, tele görccsel, bátorságot meríteni a tanuláshoz... Nem baj, megoldottam.
Aztán Franciaországban, a következő alkalommal pályaszálláson voltunk, ami nagyban megkönnyítette a helyzetet, de sajnos ott sem hagyhattam a szobában az inzulint és a vércukormérőt, hiszen akkora pályarendszereken csúsztunk, hogy sokszor csak a felvonók zárásakor értünk vissza a szállásra. Így, kisebb bélelt "hasitasi"-ban vittem magammal a kütyüket. És nagyjából kivitelezhető volt a dolog.:) 

Hochkar
De az eddigi tapasztalatok alapján,  bátran jelentem ki, hogy idén, Ausztriában volt a  legjobb helyen a szállás, Göstlingben, közvetlenül a felvonók mellett... Ott aztán végre nyugodtan letehettem a cuccom a szobámban, amíg siklottam a havon. Reggeli után azonnal útnak indulhattam, és csúsztam zárásig.:)  Elég volt a szőlőcukromat zsebre tenni... ha bármikor vércukrot kellett mérnem, csak becsúsztam az apartmanhoz, és az evés vagy esetleges korrigálás után tovább indultam.

Egy-két nap próbálkoztam hátitáskával is, de túlságosan féltettem a cuccot az esésektől és a hidegtől, így bár nagy  biztonságérzetet adott, mégis jobbnak láttam anélkül repeszteni a havon...
Mindent összevetve, fantasztikus volt ez a pár nap, és kényelmesen, jól tudtam kezelni a diabéteszem is.:) 

Természetesen, sokat számít az is, hogy kivel, milyen társaságban tudsz elutazni és aktívan vagy éppen passzívan pihenni. Én nagyon jó emberekkel, és nagyon jó energiák között élveztem a téli kikapcsolódást!:) Ajánlom, Te is csak így vállalkozz a hosszabb túrákra, nyaralásokra, különben nem tudod átadni magad a csodának! Tudom, tapasztaltam.:)

Utóirat:

A bázis inzulinomból csak 2-3 egységgel adtam kevesebbet, míg Ausztiában voltam, és bőven elég volt ennyivel csökkenteni az adagot. Pedig napi 4-5 órát csúsztunk... Reggelire egy szendvicset ettem és egy tejeskávét ittam. Ebédre frankfurti virslit vagy valamilyen levest választottam, vacsira pedig bőségesen számoltam szénhidrátot (leves, főétel, néha desszert), hogy éjjel ne zuhanjon le a vércukrom. 
Alapvetően jók voltak az értékeim... és olyan izomlázat hoztam haza, hogy még egy hétig pihenem, az tuti.:)

üdv,
DiabGirl

1 megjegyzés: