Blog az életről, az egészségről és a mindennapokról cukorbeteg köntösben. :-)

Translate

Keresés a blogban

2013. április 12., péntek

Rutin

Néha előfordul, hogy nem vagyok észnél, amikor épp lövöm magam, vagy mérek. Na nem meghülyültem, vagy elment az agyam, hanem egyszerűen csak annyira rutinból csinálom sokszor az egészet, hogy nem vagyok mindig "jelen". És ez baj... főleg, amikor azon gondolkodom, mennyit adtam be, vagy beadtam-e egyáltalán?

A héten elég szétszórt voltam.
Alapvetően is jellemző ez rám, így nagy melót igényel például minden nap időben beadni a bázisinzulint, mérni, amikor kell, vagy csak bevenni egy fogamzásgátlót. Mindent kapcsolok mindenhez, így tudom betartani a "szabályokat".:-) Például gyógyszert inzulinadáskor veszek be, vagy amikor felébredek, az az első, hogy mérek, lövök...stb., így tutira nem felejtem el, és tutira emlékszem is rá.:-D
Néha vicces, néha meg pánikba ejt a dolog. Mint tegnap is.
Reggel eszemben volt, hogy ampullát kell majd cserélnem a nap folyamán, mert fogyóban volt a Humalogom, de lám, mégis pótinzulin nélkül indultam el dolgozni. Meglepő. Aztán miután megebédeltem, realizáltam is a helyzetet, ugyanis a tollam kongott az ürességtől. Mivel már megettem a szénhidrátom, kénytelen voltam hazaindulni érte. Még jó, hogy közel lakom a munkahelyemhez... de még így is siettem, hogy visszaérjek időben. Ennek végül az lett az eredménye, hogy kikaptam a hűtőből a patront, beraktam a tollba, felhúztam lőttem, vagy légtelenítettem? És mennyit is lőttem? Na ez az.....
Kábé végigfutott rajtam a hideg és arra gondoltam, hogy ha netalán elfelejtettem légteleníteni szúrás előtt, lehet, hogy kipurcanok. Eszembejutottak egy nővér szavai, aki alig egy éve szúrkált nekem infúziót, hogy ne izguljak, mert a bajhoz nagy átmérőjű buborékok kellenek a vérbe..... Na de a "légtelenítetlen" ampulla nem elég baj? Volt zizzenés a fejemben. Aztán végülis életben maradtam :-D , és mivel a cukrom felfelé szökött, az is kiderült, hogy inzulint szinte nem is lőttem. Még ez a szerencse.

Inzulint egyébkét még nem nagyon hagytam otthon. Talán kétszer az elmúlt tíz évben.
Először, amikor 2004-ben, egy vízitúra alkalmával útnak indultam pót-Humulin nélkül (akkor még azt használtam) és apukám hozta utánam még aznap este, miközben én zokogva vártam őt Tiszabecsen, a sátramban.:-) Másodszor meg nemrég, amikor unokahugikra vigyáztam egyik hétvégén, vidéken, és az egész cókmókomat elfelejtettem a táskámba tenni... A párom fordulhatott velem kétszer. :-)
Néha elég bosszantó, hogy így függ az ember valamitől... Na, de ez már csak ilyen.


Vajon, akinek rossz az agya, emlékezetkiesése van, vagy csak simán durván feledékeny, az hogyan birkózik meg a cukorbetegség adta kihívásokkal? És akinek nincs keze, lába, vagy mozgássérült? És a vakok, depressziósak, vagy súlyos autoimmun betegséggel küszködők? Ezerszer-milliószor keményebb úgy az élet. Önmagában is, nemhogy diabétesszel a nyakán...

Mégis, egyszerűen belekényszerülsz a "rutin"-ba. Így is, úgy is.

Hát legyen elég önfegyelmed és kitartásod ehhez a rutinhoz, előzd meg a szövődményeket, és akkor tényleg játszva végigsétálsz majd ezen a nehéz úton! Én is igyekszem.

Utóirat:

Valaki írta Facebookon, hogy egyszer véletlenül megcserélte a bázist a gyorshatásúval........................ attól pánikba estem, hogy ezt elolvastam. Örülök, hogy nem lett bajod, kedves sorstársam!


DiabGirl

2 megjegyzés:

  1. Én néha a gyógyszert felejtem el bevenni, vagy ha bevettem, 10 perc múlva elgondolkodom h most bevettem-e vagy nem... >.<

    VálaszTörlés
  2. Apidra-Lantus csere júniusban nálam is kipipálva :S végülis 17 évente egyszer belefér...feltéve, h túléli az ember :D éjszaka, tök egyedül, 4-5 óra hipó...no comment... :S

    Eszti voltam :D

    VálaszTörlés