Blog az életről, az egészségről és a mindennapokról cukorbeteg köntösben. :-)

Translate

Keresés a blogban

2013. június 11., kedd

DoKik

Orvos. Kórház. Ambulancia. Tű. EKG. Neurophatia. Inzulin. Gyógyszer. Vizeletminta. Vérvétel. Satöbbi...
Ijesztően hangzik? Elhiszem. Bár ha Te is cukorbeteg vagy, most biztosan nem estél hanyatt ezektől a szavaktól.:-) Nekem is teljesen hétköznapi.

A legtöbben rosszul vannak a vér látványától is, nemhogy a tűtől. Sőt, ismerek olyat, aki messziről kerüli a dokikat, és már tényleg csak akkor lép be a vizsgálók ajtaján, ha végképp nem marad más esélye. Ez az egyik véglet.
A másikba tartozom én, és sok másik cukorbeteg sorstársam, kik már-már otthonosan mozgunk a kórházak diabetológia osztályain.:-)
Én például nem félek a tűtől, a vér látványától, de a kórtermektől sem. A fehér köpenyes orvosok vagy a tolószékes, műtőből épp kitolt betegek számomra nem mumusok, és az utcákon villogó mentőautóktól sem esek pánikba. Rendszeresen járok a kötelező cukor-kontrollokra és az ajánlott szűrővizsgálatokat sem kerülöm el. Számomra mindennapos az önkontroll, az önfegyelem, a rendszeresség és a tervezés...
Így az ideális.
Viszont nem olyan egyszerű és magától érthetődő ez a dolog! Ne gondold, hogy ha valaki cukorbeteg lesz, azonnal második otthonává válik a belgyógyászat...
Talán Neked szerencséd volt, és azonnal jó orvosok közé kerültél... de én...........

Az első orvosom egy extra megagiga cuki doktorbácsi volt, aki amikor bekerültem a kórházba, szinte ujjongott, hogy végre nem csak idős nénit meg bácsit kell reggelente "vizitelni" (=kórházban reggelente lecsekkol az osztályvezető főorvos). Amúgy is minden nővér meg mentősfiú a csodámra járt, hiszen a diabetológián akkor még nem láttak sűrűn fiatalkorút... A kórteremben is dédelgettek az idősebbek, elláttak jótanácsokkal, megmondták a tutit, mit hogyan, mikor, mivel kell csinálni, ha cukorbeteg lesz az ember, de én csak kameráztam jobbra-balra. Nem értettem, mire ez a nagy felhajtás. (Azóta már tudom...) Igyekeztem betartani mindent, amit az orvos mondott, de nem tulajdonítottam nagy jelentőséget az új helyzetnek. Azt gondolom, ez főleg az orvosom hozzáállása miatt lehetett, hiszen nagggggyon laza kontrollokra jártam. Nem vetetett vért, nem mértünk HbA1c-t (azt sem tudtam mi az), csak dumáltunk egyet, és írt fel receptet az inzulinokra. Ennyi volt köbö.
Aztán ahogy Anyával egyre mélyebbre ástuk magunkat a témába, és elolvastunk pár könyvet meg cikket is a diabéteszről, annál világosabbá vált, hogy ami van, az nem jó.:-D

Szóval 3 év után váltottam. Doktorbácsiról doktornénire.
Na ő aztán következetes volt. Már első találkozásunkkor kérte az összes ambuláns lapomat, meg az eredményeket... csakhát nem tudtam adni semmit. Elég szigorúnak látszott. Gondoltam, ezentúl minden sima lesz... és a néni gatyába rázza a HbA1c-t is, ami amúgy állandóan 10 körül volt, csak nem tudtam róla. Jöttek a laborok, kontrollok, de aztán nekem egyre szűkebbnek tűntek a korlátok, a határok, és a dokinéni is elkezdett terrorizálni. Na nem gondolom, hogy szándékosan tette volna... de ijesztgetett, meg fenyegetett, és így a vele "töltött" újabb 3 év meghatározóan negatív élmény maradt a számomra. Mivel gyomorgörccsel mentem hozzá minden egyes alkalommal, ezért az évi kötelező találkozók száma rögtön felére csökkent. Nem írtam naplót, és tényleg csak akkor mentem be a kórházba, ha már elfogyott az inzulinom, mert nem akartam hallgatni, hogy előbb-utóbb levágják a lábam és megvakulok, ha nem csinálom, amit javasol... Brrrrrr, ma is kiráz tőle a hideg.
Akkor hagytam ott, amikor ő terhes lett, és az utolsó kontroll alkalmával azzal engedett haza, hogy én ne is álmodjak gyerekről...
Egyértelműen váltanom kellett.

Aztán végülis egy szerencsés véletlen, vagy a sors keze? által rátaláltam a jelenlegi orvosomra, aki már 5 éve segíti járni az utamat. Amikor felvett betegének, 11 körül állt a hemoglobinom. Mostanában meg már az a cél, hogy végre elérjem a 6-ot... A problémáimat meghallgatja, megérti, akkoris, ha mindig ugyanaz a bajom, és ha 100-szor kell elmondania ugyanazt a választ a kérdéseimre. Következetes, de nem szűk látókörű, ezért nem pánikoltat akkor sem, ha a naplómban néha napján 20 mmol/l értéket lát. Tudja, hogy nem lehet és nem is kell a hasnyálmirigyem helyett tökéletesen dolgozni, de mindig arra biztat, hogy azért közelítsem meg azt. Így motivál a jobb eredmények elérésére...
Bármikor felhívhatom őket, az osztályon mindig készséggel állnak rendelkezésemre, akkoris, ha 1000-en várnak előttem. Számomra ilyen az ideális orvos, és az ideális diabetológia.
Most jó helyen vagyok. Köszönöm innen is!

Azt hiszem, sok más fontos összetevő mellett ez is nagyon fontos a cukorbetegség kezelésében. Hogy megtaláld az orvosod, a barátod, a bizalmasod, a segítséged ezen az úton!
Ne vedd félvállról!

Utóirat:

Egyébként ma megyek újabb kontrollra!:-)
Izgulok, hogy sikerült -e a 7-es HbA1c alá menni........... :-D


DiabGirl

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése