Blog az életről, az egészségről és a mindennapokról cukorbeteg köntösben. :-)

2013. szeptember 13., péntek

Calamari

Itt az ősz… és vele együtt jöttek a magasabb vércukorértékeim is.  Nem vagyok meglepve. 11 éve, mindig pontosan ez történik…  pontosan a csökkenő hőmérséklet arányában növekszik az inzulinigényem. Most variálhatok újra az inzulinadagokkal.
De sebaj, számolok, jegyzetelek, figyelek, rutinmunka ez már nekem.  És idén legalább nem a borús magyar őszi időjárkálás alatt ért a felismerés… hanem a tengerparton. :)

Horvátországba menekültem a hűvös 23 fokból a forró 35-be....
.... ám a szeptemberi „átállás” képes volt a horvát tengerpartig követni. :)

Nem panaszkodom... azért könnyebb volt a mókuskerékből kiszakadva, sós tengervíz mellett, napfényben fürödve és calamarit majszolva realizálni a megváltozott anyagcserehelyzetem.:) Mosolyogva tettem a dolgom: reggeli bázis fel, esti bázis le, napi szénhidrátmennyiség -20%, éééééés indult a variálás.

Frontok nem voltak, de mivel már ott is csökken a napi hőmérséklet (csak nem olyan mértékben, mint itthon), bizony mértem végleteket 3 és 21 mmol/l között… Noha sokat kirándultunk, csavarogtunk Trogirban, Splitben, megnéztük Zadart  és sok nagy kikötőt a part mentén, azért gyakran ellenőriztem az aktuális cukor-helyzetet és korrigáltam, ha kellett. Nem feledhettem egy percre sem, hogy most kicsit jobban kell figyelni magamra, de ez cseppet sem vette el felhőtlen jókedvem.:)
Igyekeztem fékezni a kilengéseket, amiben nagy segítségemre volt a halételekben gazdag horvát konyha és a pihe-puha, friss, magvas cipójuk. A tengerparton minden nap rákot, tintahalat, grillezett zöldséget ettünk, így sokkal egyszerűbb volt próbálkozni a vércukor beállításával. 
Ráadásul én a sült tintahalkarikák, vagy más néven "calamari" nagy szerelmese vagyok... :) és képes voltam minden nap kérni egy adagot belőle, köret nélkül, pici szósszal és citrommal. Nyammmiii. :))
És bár igazán jótékony hatással volt rám a sok tengeri herkentyű, meg a hosszú séták, azért még mindig nem sikerült teljesen helyrerakni a szükséges inzulinadagokat. Nem is olyan egyszerű ez. Viszont nem lehetetlen.:) Szóval itthon is dolgozom az ügyön, egyre nagyobb sikerrel. :) 

Egyébként érdekes volt, hogy az emberek mindig megbámultak, ha elővettem a felszerelésem... Volt egy vicces sztorim is a szálláson.:) Egyik reggel kitettem az inzulintollam az evőeszközök mellé az étteremben, aztán jött a pincérünk és megdöbbenve kérdezte, hogy én nő létemre tényleg szivarozom?:D Persze mondtam neki, hogy nem... de ő csak mutogatott a penemre. Akkor elmeséltem neki, mi a pálya és szegény csak hebegett-habogott, hogy ő ilyet még soha nem látott... Együtt nevettünk.:)
És amúgy, ha belegondolok én ott egy embernél sem láttam túl nagy táskákat, senkit nem kaptam vércukormérésen, vagy inzulinadáson... Talán én voltam ott akkor az egyetlen diabos?:)
Végül is mit sem számít, a lényeg, hogy én az vagyok. És ezt büszkén vállalom.:)
Horvátországban is.


Utóirat: 

A sok napfény, a gyönyörű táj látványa, a friss levegő és sós tengervíz illata igazán pihentető tud lenni. Akkor is, ha csak fekszel a parton, de akkor is, ha hosszú sétákat teszel a városban és érdeklődve figyeled az új környezeted. 

Én teljesen feltöltődtem, és szívből kívánom minden cukorbeteg pajtásomnak, hogy egyszer legalább megízlelhesse a pihenés eme formáját. :)


Üdv,
DiabGirl

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése