Blog az életről, az egészségről és a mindennapokról cukorbeteg köntösben. :-)

2013. szeptember 21., szombat

Élni kell. MÉRNI KELL!

A héten már kétszer fordult elő velem, hogy tévesen adtam be az előre kiszámolt inzulinadagomat. Egyik alkalommal vacsi után ettem még pluszban fél órán át, mert épp hypo-ban állt a szervezetem, és akkor egyáltalán nem tett jót az a megszokott 4 egység Humalog. Másnap meg a reggeli tejeskávémat követte kisebb rosszullét...
Hogy ilyen előfordulhat? Igen. Ha nem mérsz vércukrot étkezés előtt...

Kezdetekben nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget a folyamatos kontrollnak. Úgy voltam a mérésekkel, mint az inzulinadással... csinálom, mert kell. De hogy abban sosem volt logika vagy tervezés, az hétszentség. Nemcsak hogy képes voltam szőlőcukor nélkül útnak indulni, de vércukrot sem mértem tudatosan, sőt, inzulint is úgy adtam, mintha gyógyszert vennék be... adtam valamennyit, mert kell, és mértem párszor, mert kell. 
Utólag persze nem csodálkozom, hogy évekig nem tudtam beállítani az anyagcserémet... és hát, ahogyan azt meséltem neked korábban, akkor még rendes orvosi segítségem sem volt hozzá.
Na nem baj, az a szerencse, hogy idővel észhez tértem, és megtaláltam a megfelelő dokit is magam mellé. (Sosem késő valamit jobbá tenni, vagy valamin változtatni. De tényleg.)
Úgyhogy jött az igazi meló.

Az első, ami világossá vált ezután, hogy sokkal fárasztóbb a diabétesszel együtt élni, mint azt addig gondoltam, vagy éreztem. Ez volt a rossz hír. A jó hír, bár sokkal később fogalmazódott meg bennem, az az, hogy ezt az egész életmódot egyszer, de csak egyszer kell tényleg igazán elfogadni és megtanulni, aztán minden megy, mint a karikacsapás.
-   Először is, tudatosítottam magamban, hogy én bizony cukorbeteg vagyok. Hiába próbálok ellenkezni, magyarázkodni, kifogásokat keresni... ez van és kész.
-   Másodszor, elfogadtam, hogy tulajdonképpen az egész életem erről fog szólni. Míg a halál el nem választ. Így hát, szó szerint igyekeztem kicsit szerelembe esni a témával (ebből született meg a blogom is:-).
-  Harmadszor pedig, feledékeny agyamat igyekeztem egyre jobban beprogramozni arra, hogy a méréseket mindig időben elvégezzem, és ha kell, az inzulint akkor is beadjam magamnak, ha mondjuk egy óra alvás után kell ébrednem miatta.
Így kezdtem el sűrűbben kontroll alá venni a vércukromat, és komolyan venni az állapotom.
Igazából ennyi. Tudatosabb gondolkodásmód, tudatosabb élet. Azóta is ezt gyakorlom, és csinálom majd, amíg világ a világ. :)

Persze, még így sem lehet tökéletesen jól csinálni ezt az egészet... De legalább megvan bennem az "akarás", és ha valamit elhibázok, megtanulom a leckét.

Mert élni kell. Élni akarok. Boldogan és egészségesen. 
És ehhez MÉRNI KELL! Meg inzulint adni. Meg sokat gondolkodni, és számolni is.
Ha tetszik, ha nem.

És ezt nem csak Neked, magamnak is üzenem. Újra és újra. :-)

Utóirat:
Szeresd magad, 
és szeress vércukrot mérni!:-)
Hidd el, hosszútávon megéri...

üdv,
DiabGirl

1 megjegyzés: