Blog az életről, az egészségről és a mindennapokról cukorbeteg köntösben. :-)

2014. április 30., szerda

Complicated

Minap kérdezte tőlem az egyik kedves barátnőm, hogy hogyan lehetséges egy nap annyira sokféle vércukorértéket mérni... hogyan lehet az, hogy a diéta mellett, inzulinadással is kezelhetetlen állapotok uralkodnak néha nálam?
Nos, cukorbetegnek lenni nem egyszerű feladat. Így válaszolok röviden.
Bővebben indokolni már kicsit időigényesebb, de ha érdekel, alább olvashatod. :-)

Az emberi szervezet egy csodás gépezet. Biológia órán megtanultuk egykor, hogy testünk milyen elképesztően bonyolult feladatokat lát el minden egyes pillanatban... hogy olyan finom egyensúlyban működik ez a rendszer, mely elengedhetetlen az ÉLEThez. 
PH érték, vérnyomás, vércukorszint, keringés, szívritmus, vizeletkiválasztás, emésztés... stb.
Fogj csak a kezedbe egy anatómia könyvet... kutass a témában... lapozz bele testünk működésének apró részleteibe, és talán megérted a létezés alapját. Ami egy CSODA.
Ám hogy valójában ez mit jelent, igazán csak az tudhatja, akinek az egészsége valamilyen formában megromlott, és rákényszerül arra, hogy valamiért e csodás gépezet helyett dolgozzon.
Mint például én. Cukorbetegen.
Őszintén szólva, engem sosem érdekelt nagyon a biológia. 10 évesen, amikor életemben először elgondolkodtam női mivoltomon, mert felvilágosítást kaptunk az általános iskolában a menszeszről, a terhességről, meg egyéb dolgokról, néhány perc alatt sokkot kaptam. Ez jutott csak eszembe a biológiáról...
... egészen 2002-ig, amikor diagnosztizálták nálam a cukorbetegséget. 

A hasnyálmirigyem valamikor 2001 végén mondta fel a szolgálatot. Gondolta, majd megoldom a dolgot egyedül...
Hát... szépen magamra hagyott a feladattal!
Konkrétan a diagnózis felállítása óta egy autodidakta belgyógyász szakorvosi iskola az egész életem. Tanulok, olvasok, érdeklődöm, frissítem az agyam, és egy pillanatra sem feledem, hogy az egészségem a két szép kezembe került. Szó szerint. Inzulintoll, vércukormérő készülék és szőlőcukor formájában.
És hogy miért nehéz vele dolgozni?

Mert egyszerűen nem tehetem azt meg, hogy csakis az orvos által előírt módon, helyen és időben adagolom a meghatározott inzulinmennyiséget. Útmutatást és segítséget ugyan ő ad ahhoz, hogy megtaláljam a nekem megfelelő kezelést, de mivel az inzulin nem egy szokásos értelemben vett gyógyszer, csínyán kell vele bánni.
Nem olyan, amit egy nap 2x-3x beveszek, és akkor minden frankó. Sajnos nem.
Hiperszuper érzékeny folyamatokat kell reprodukálnom a hasnyálmirigyem helyett. 
Nekem. Egyedül.
És a  hibátlan emberi szervezet működését szinte lehetetlen utánozni.

És hogy érezd, nem túlzok, íme egy kis okosság:
A tápcsatornánk az étkezések során felvett szénhidrátokat glükózra, azaz szőlőcukorra bontja. Ez a bélfalon keresztül a véráramba kerül, tehát a testünk minden részére eljut. A sejtek ezt a glükózt energiaforrásként használják (nem véletlenül papolok a extra-szénhidrátszegény étkezés ellen), illetve a máj és izmok képesek ezek tárolására is szénhidrát formájában. DE! Ahhoz, hogy szervezetünk a glükózt hasznosítani tudja, inzulin kell, ami a hasnyálmirigy ún. Langerhans-szigeteinek béta-sejtjeiben termelődik. Na ez az, ami nekem már nem termelődik.
Amíg egészséges voltam, válaszul a táplálékkal felvett cukrokra, a kis béta sejtjeim inzulint pumpáltak a keringési rendszerbe. Majd az inzulin az inzulinreceptorokon keresztül a testem sejtjeihez kapcsolódott, és felvette a glükózt. A vér cukorkoncentációja ily módon állandóan kontroll alatt volt és csak bizonyos határok között változott.
Azt, hogy az egészséges szervezetben a vércukorszint egy kemény léböjt alatt is a normális tartományban marad, a máj folyamatos szőlőcukor-újraképzése (ennek túltermelését is az inzulin szabályozza) teszi lehetővé, ami megakadályozza a vércukor leesését. 
E finom egyensúlynak köszönhetően élhettem korábban gondtalanul, és ehettem akár össze-vissza, reggel-este, éjjel-nappal, minden szabály nélkül. Mert a hasnyálmirigyem és a májam szüntelen dolgozott értem.

Ám amikor a hasnyálmirigyem végérvényesen faképnél hagyott, az inzulinom is eltűnt és nem volt, ami a glükózt a véremből felvegye, így az ott maradt. Plusz növekedett a glükóz újraképzés is a májamban... és ez együtt veszélyes zónába emelte a vércukorszintem. 
A rendszer felborult.

Ezért kaptam inzulint, hosszúhatásút és gyorshatásút is, hogy ezekkel próbáljam meg a fent említett kényes egyensúlyt fenntartani.
Kaptam tűket is, amivel bevihetem szervezetem egyik legfontosabb, az élethez nélkülözhetetlen alkotóelemét, a 20. század elején feltalált pótinzulint a bőröm alá.
És kaptam vércukormérő készüléket is, hogy a testem helyett, jómagam kontrolláljam a helyzetet.

Nos, hát, ezért nem olyan egyszerű cukorbetegnek lenni... ezért fordul elő, hogy olykor minden igyekezetem ellenére sem sikerül a normális tartományban tartani az értékeimet...
Mert mindazt, amit egykor magától is megoldott a szervezetem, ma én csinálom. Én figyelek a hormonokra, betegségekre, frontokra, évszakokra, az inzulin megfelelő hőmérsékleten tartására, az elegendő kontrollokra és sorolhatnám még mi mindenre.
Azért, hogy sokáig élhessek.



Utóirat:

Igaz, a cukorbetegség csak egy állapot. Ezzel együtt lehet élni. 
De elképesztőenborzalmasanfárasztóanszörnyennagyonhihetetlenül sok munka kell hozzá.
Különben csak olyan betegség, mint a többi...

Szóval, cukorbeteg pajtásaim, menjen az a NOnSTop kontroll!:-)
Egészséges pajtásaimnak meg innen üzenem, hogy az élet szép, az egészség kincs, úgyhogy őrizzétek meg!:-)

üdv


DiabGirl

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése