Blog az életről, az egészségről és a mindennapokról cukorbeteg köntösben. :-)

Translate

Keresés a blogban

2013. október 28., hétfő

LiFE

Nemrég vendégségben jártam Keresztanyukámnál.:)
Írhattam volna azt is, hogy hazaugrottam kicsit hozzá, de ez így nem lenne igaz, hiszen már több, mint 3 éve nem találkoztunk... Persze ettől függetlenül ugyanolyan jóízűen beszélgettünk, mint előtte. :) 5 órán keresztül be nem állt a csipogónk. :)

És hogy miről lehet ennyi ideig beszélgetni?

Az Életről. Arról a Nagybetűsről, tudod, ami általában jól belekerget bennünket a mókuskerékbe, ahol csak hajtjuk-hajtjuk magunkat előre, anélkül, hogy néha körbenéznénk... 
... én is így jártam.
De keresztmamikám megint felnyitotta a szemeimet. 
És jó nagyra nyitotta.
Hogy mi az a Nagybetűs Élet...

Őszintén szólva én nem így képzeltem gyerekkoromban. 
Bár lehet, hogy sehogyan sem képzeltem...

Tíz évesen is felfogtam a világot magam körül, láttam, mi minden történik a felnőttekkel, meg más gyerekekkel, értékeltem a boldogságot, jókedvet mások arcán, és a problémákat is láttam... éreztem, ha baj van, vagy nehézség... tudtam én, csak mindig olyan jól elmerültem a gondolataimban, hogy próbáltam szimplán túllépni mindazon, ami nem tetszett vagy amitől talán féltem is szívem legmélyén. Könnyedén a gyermeki vállaimra vettem olyan feladatokat, melyeket talán (így utólag) mégsem kellett volna.  Például gondoskodni akartam a szüleimről, vigyázni az öcsémre, a macskámra, a barátaimra... Őrülten tudtam ragaszkodni a családomhoz, a szeretteimhez,  a barátaimhoz, a macskámhoz... és bár sokat változtam az elmúlt 10-20 évben, azért ez kicsit a mai napig így van. 
Mindig mindenkinek segíteni szeretnék, megfelelni szeretnék, megoldásokat szeretnék minden problémára, mindenkire elegendő időt szeretnék szánni, és élni együtt míg világ a világ.
De hát tudom, hogy nem így megy ez. Felnőttem, most már tudom. És most már nagyon fárasztó is mindezt érezni... 
Tudni, hogy lassan megöregszünk, majd elmegyünk. Hogy nem lehetek ott mindenki mellett, aki fontos Nekem. És hogy annyira kevés időnk van ezen a Földön együtt...
De ilyen a Nagybetűs Élet.
Nehezen, de megbarátkozom a helyzettel.
Ahogy a cukorbetegséggel is.

És miközben  ízlelgetem a felnőtt kor csúnya, igazságtalan, de sajnos valóságos tényeit, melyek elől már nincs olyan gyermeki gondolatom, ami mögé rejtőzhetek, 
igyekszem nagyon tartalmassá varázsolni az életem.
És adni ebből a kevésből másoknak is.  

Utóirat:

Keresztanyukám szerint bolond, aki a javait szorongatja, és hagyja, hogy elmenjen mellette az élet. És én nagyon is egyetértek vele. Mit ér az új ház, új autó, ha nincs akivel megoszd mindezt...? Mit ér a sok munka, ha közben nincs időd élni? 
Semmit. Múlandó a jólét is, ahogy az életünk vagy az egészségünk...
... de vajon mi a fontosabb?

üdv,
DiabGirl

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése