Blog az életről, az egészségről és a mindennapokról cukorbeteg köntösben. :-)

2013. november 25., hétfő

HozzáÁllás

Az elmúlt egy hónapban teljesen megszűntem DiabGirl-nek lenni.
Csúnyán hangzik, de így van. Egészen eddig a percig nem tudtam kikecmeregni a saját lelki nyomoromból...
Aztán rábukkantam egy igen velős gondolatra Scott Hamilton tollából:
"Az életben csupán egyetlen fogyatékosság létezik: a rossz hozzáállás!" 

Na én mostanában egy igazi, született, valóságos buggyant voltam.
És akkor ijedtem meg saját magamtól, amikor észrevettem, hogy hirtelen mennyire ellenkezek a blogolás és egyben a cukorbetegségem ellen...

Például amikor beléptem a Diabétesz Világnapi rendezvény lufikapuján, azonnal távozni is akartam. Azt hiszem ez volt a mélypont. Hogy miért?

Ezen sokat gondolkodtam. Hogy vajon mi váltotta ki belőlem ezt az ellenérzést, hiszen egészen addig a percig nagyon vártam, hogy odaérjek és találkozzak a sorstársaimmal... de aztán csak a "betegség", "szekta", "gyógyíthatatlan" és ehhez hasonló borzalmas szavak forogtak a fejemben...  állandóan. És menekülni szerettem volna onnan. Nem is néztem nagyon körül, vettem pár csokit, adtam puszit a pajtásaimnak, meghallgattam egy néhány perces előadást és kábé le is léptem. Képtelen lennék beszámolni az eseményről.
Ezért sorry mindenkitől!
Két nappal a rendezvény után, mialatt sétáltam a Duna partján,  ki is tört belőlem valami keserves zokogás... Úgy sírtam, mint gyerekkoromban. Nem kaptam levegőt, nem bírtam beszélni sem. És csak dünnyögtem, hogy fáradt vagyok... hogy nem akarom már csinálni ezt... és hogy a diabcuccom előbb vagy utóbb kidobom a szemétbe... 

Sajnáltam magam. Utáltam magam. És bántott, hogy valószínűleg kifelé is sugároztam mindazt a negatív érzést, ami legbelül tombolt bennem...

Vajon látszik a képen mindez?
Nem túl őszinte a mosolyom , ugye? Pedig az üzenet szívből jött... :)

Nem tagadom, elég nehéz időszak van mögöttem, antibiotikumok, időjárás változások, frontok, lelki béklyók, miegymás... de ha jobban belegondolok, mindez egyáltalán nem jogosít fel a sajnálkozásra, vagy a depresszióra. 

Meg arra sem, hogy ezt a súlyosan kibillent lelkiállapotot rányomjam a környezetemre... főleg azokra nem, akiket nagyon szeretek!
Úgyhogy a mai naptól megpróbálok visszamászni az "élők" közé... és inkább boldogítani magam és kedves szeretteim, mintsem belekeseredjek negatív gondolataimba...

Szóval hello. :)
Élek! :)
Itt vagyok! :)
És ahogy Orsi pajtásom frappánsan megfogalmazta tegnap:
"Ha már padlón vagy, legalább szedj fel onnan valamit!" :DDD
Úgy lesz.

A cukorbetegség egyébként is olyan valami, ami néha érzelmi hullámvölgyekbe taszítja az embert... 

De kár gyötrődni, nincs más hátra, csak előre.... :)

Utóirat:

A cukraim kezdenek beállni. Bár ma megint váratlanul magas értékekkel áldott meg az ég!. Sebaj, jön még őszre tél.. kutyára dér.. lesz ez még így se.. meg ilyenek. 

Fel a fejjel! Nekem is, Neked is! :)

üdv
DiabGirl

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése