Blog az életről, az egészségről és a mindennapokról cukorbeteg köntösben. :-)

2014. január 25., szombat

DiabTalálkozó

Végre találkoztam kedves Pajtásaimmal!:-) 2014-ben először.
És nagyon vicces volt, hogy a már törzshelyünkké vált kávézónkból szó szerint ki kellett tessékelni bennünket végén, mert be nem állt a szánk. :-D 
Bár ez mindig így van... amikor együtt vagyunk, szinte repül az idő.

Tegnap munka után még elszaladtam az orvoshoz, mert már két napja fájtak a végtagjaim, a mellkasom, a nyakam, a torkom... satöbbi. Kiderült, hogy bekaptam egy csinos légúti vírust, és mivel antibiotikumot ilyen esetben nem írnak fel gyógyírként, egy hetes ágynyugalomba parancsoltak. 
Éreztem is, hogy szükségem lesz a pihenésre, de azért a DiabTalálkozónkat (ami 2013-ban még Édes Csevegés volt, de túl cukrosmázasnyálasnak tűnt- lábjegyzet) ki nem hagytam volna!:-) Úgyhogy a dokitól azonnal a La Deliziába vettem az irányt.

Lassan gyülekeztünk, de mivel mindenkinek mindenkivel volt valami megbeszélni valója, fel sem tűnt, hogy négyen vagy nyolcan ülünk az asztalnál.:-)) 
Sokszor csak elgondolkodtam, milyen jó is így együtt, mennyire szuper a cukorbetegségről cseverészni cukorbetegekkel...
És amikor megjelent egy tüneményes cukorbeteg kislány a még tüneményesebb anyukájával, eszembe jutott ifjúkori önmagam.  Amikor egyedül voltam a problémámmal, amikor nem volt kivel eszmét cserélni, amikor nem szerettem orvoshoz járni, amikor nem akartam diétázni, amikor tudattalanul is szégyelltem az inzulint és a vércukormérőt, amikor sajnáltam magam azért, hogy az életem ilyen fiatalon, ennyire megváltozott.... 
...... és most? :-)
Nincs magány, megoldhatatlan probléma, megtűrt orvos, elviselhetetlen diéta, nincs önsajnálat, és szeretem a vércukormérőmet. Igen, szeretem az összes műszerem, ami segít egészségesen élni!:-) 
Szeretem önmagam, szeretem az életem, szeretem a cukorbetegségem.
(... Ezt a mondatot most nekem is durva visszaolvasni... de ez így van és így lesz! Kész.:-))

És vajon ezt az a gyönyörű kislány is így gondolja? Aki alig egy éve lett cukorbeteg?
Nem tudom.
De azt igen, hogy buzdítani fogom a DiabTalálkozókra. :-) 
Mert nekem is sokat segített volna, ha annak idején tudok kitől kérdezni. Ha szégyenérzet nélkül szúrtam volna magam mások előtt. Ha megnyugtattak volna, hogy nem vagyok ezzel egyedül. És ha lett volna egy olyan klub, ahol nem nyugdíjas nénik és bácsik riogatnak a vaksággal meg a halállal...  hanem fiatal sorstársak sarkallnak az életre!

Úgy érzem, végre megszületett ez a rég megálmodott cukorbeteg közösség(em)...
- ahol őszinték lehetünk,
- ahol kendőzetlenül kérdezhetünk,
- ahol fél szavakból értjük egymást,
- ahol mindig kapunk jótanácsot,
- ahol nem ufónak érezzük magunkat,
- ahol nem sajnáljuk egymást,
- ahol mindig tanulunk valami újat.
És milyen jó látni, hogy mindez nem csak nekem okoz örömöt, hanem a Pajtásaimnak is!:-)

Köszönöm, hogy ezúttal is együtt voltunk.:-)
Utóirat1:
És hogy mit lehet tanulni ilyenkor, még 12 év után is?
Például, hogy egy ideje elfelejtettem letörölni az első vércseppet ujjszúrás után, hogy a másodikból mérjem a vércukrom... (Köszi Edina:) Vagy, hogy létezik "bólusvarázsló"... (Köszi Éva&István:)
.. hogy nem kellene pánikolnom 5mmol/l-nél a hypótól...... (Köszi Szilvi:)
Vagy, hogy mostanában nem csinálom elég szorgalmasan a szénhidrát számolgatást...



Minden nap van mit tanulni, fejlődni cukorbetegen!
Szerintem csináljuk együtt!:-)

Üdv
DiabGirl

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése