Blog az életről, az egészségről és a mindennapokról cukorbeteg köntösben. :-)

Translate

Keresés a blogban

2016. március 17., csütörtök

HigH

Rosszmájú olvasóim könnyedén szót emelhetnek a rossz vércukorprofilom miatt. Tényleg rossz. Posztolom itt a sok 10 fölötti számot Facebookon... meg mosolygok a nehezen betartott diétámon... Úgy tűnhet, teszek az egészre. 
De hidd el, hogy nem.
Tudom, hogy 12,0 mmol/l-el ébredni és/vagy 19,0 mmol/l-el lefeküdni nem dícsérnivaló. Talán megbotránkoztató. Sőt. 
Talán sokan azt gondolják, szégyen megosztani ilyen rossz eredményeket, nehogy véletlenül arra buzdítsam pajtásaimat, hogy ezt a példást kövessék. Igen, ez egyébként néha veszélyes dolog. Főleg, ha olyan társaim követnek, akik labilisak és hozzám hasonlóan néha kibúvót keresnek a “tenniakarás” alól.
Én ezt tudom nagyon jól, és az aggodalmat meg is értem.
De az igazság az, hogy a rossz cukorprofil is hozzátartozik (-tartozhat) a diabéteszhez. Én sajnos másfél éve járom ezt az utat és mit mondjak, pokolian nehéz…
• küzdeni a félelmekkel, érzelmi blokkokkal,
• tagadni a megváltoztathatatlant, majd elfogadni azt,
• segítségért kiáltani, majd elszaladni,
gyógyulni akarni, majd beletörődni,
elbújni, majd előtűnni,
elhatározni, aztán letojni az egészet,
• sírni, majd mosolyogni.

Kb. így néz ki az elmúlt másfél-két évem, ha rövidre akarom fogni a szót. Már alig emlékszem a 6-os HbA1c időszakomra, amikor minden étkezés előtt és után 5 meg 7 mmol/l értékeim voltak... ha egy reggel véletlenül 13-mat mértem, loholtam  futni az edzőterembe. Tudod, ugye? Talán olvastál, az is én voltam.
Most meg ülök a 8-12-es reggeli számokon és tapsolok?
Na, de hát ilyen ez. Tapsolok is. :)
A 7,9 majdnem tűzijátékot kapott két hete. :DDD

Nem őrültem meg, csak értékelem, ha kis lépésekkel is, de jobban érzem magam. Hosszú ideig ültem burn-out-ban, azt mondtam, legyen bármi. Feltettem a kezeimet és vártam, ami jön. Jött is a huszas-huszonötös, de nem érdekelt. Az sem, ha reggel tizenkilenccel ki sem tudtam mászni az ágyból. Olyan ez, mint egy lelki terror. Hyperglicemiában bezombul az ember lánya, esküszöm.
De aztán a hangulatváltozásaim, a depresszióm, a kialvatlanságom, az indulataim, majd a fáradékonyság és a hátfájdalmak már mind vészharangként nyomasztottak már mire beadtam a derekam, és újra szembenéztem a tényekkel.


Cukorbeteg vagyok. És ezt vállalom most a nehezebb időszakokkal együtt is.

Nem azért kezdtem blogot írni, hogy jól megmutassam, mi a tuti. Nem azért írok, hogy tanítsalak. Én nem mindig vagyok jó a kontrollban, nem mindig tudok példát mutatni, talán nem is akarok. Nem vagyok mindig erős, és bátor, és érzelmileg sem vagyok a legstabilabb személyiség.

Viszont imádok élni.
         Akarok élni!
Szeretem legyőzni a korlátokat.
         Le akarom győzni a korlátaimat!
Igent mondok a nemre. És nemet az igenre. 

Szeretném megmutatni, hogyan is működik az ÉN DIABÉTESZEM.
Ha friss cukorbeteg vagy, azért. Ha veterán, akkor meg azért.

Szóval itt az életem. A véleményem. 
Meríts belőle erőt, energiát, formálj Te is véleményt. Állj mellém, vagy légy ellenem. 
A lényeg egy: TÖRŐDJ A DIABÉTESSZEL!
Tanulj róla.
Tanulj magadról. :)

!!! :) Felismerés, elfogadás, meggyőződés, elhatározás, tudatosság, erő és kitartás. Ez a fontos. És hogy tudd, mindig dönthetsz másképp.  :) !!! 

Ui: a legfrissebb HbA1c eredményem:  11%. Semmit sem változott november óta. Nem tudom, hogyan, de júliusig 8%-ot csinálok belőle! :D
Majd megosztom Veled.

Üdv,
DiabGirl

2016. március 4., péntek

Nass

A diétázás mostanában nem megy. Egyszerűen képtelen vagyok két étkezés között megülni a fenekemen. Most épp bekanalaztam egy kis nutellát. Tuti, ami tuti, a vacsoráig éhen ne haljak.
Na hát normális vagyok? :-D   Nem.
Mindig így járok, amikor menstruálok, vagy hirtelen túl sok a szabadidőm.
Aztán persze rettegek a vércukormérőtől. Elő se veszem.


Számomra elképesztően nehéz megállni, hogy ne nassoljak. Imádom az ízeket, imádok enni. :-) És hiába lakom jól délben, délután már nyitogatom a hűtőszekrényt.......... 

Ha jókislány vagyok, készítek egy kis joghurtos-tejfölös-sajtos mártogatót uborkával, meg répával (ahogy egyik nagynénémtől tanultam :-), vagy megeszek néhány szelet sonkát, vagy iszok egy lowcarb gyümölcsjoghurtot. 

De ha rosszkislány vagyok, oda a napi diétám. Úgy, ahogy van.

Hát gondolkodtam, mi segíthetne rajtam:
››››› Fogadhatnék személyi testőrt, aki lesi minden mozdulatom...
›››› Rágcsálhatnék valami szénhidrátmentes nasit minden alkalommal és akkor nem kellene a lelkiismeretfurdalástól szenvednem...
››› Felhívhatnám anyukámat minden nap, hogy jól elpanaszkodjam, mennyire éhes vagyok, de még várnom kell az evéssel...
››Futhatnék gyorsan egy-két kört a ház körül, mielőtt előre nem kalkulált ételhez nyúlok. Ez még stresszet is old. 2in1.
› Ja, és tuti, hogy nem kellene annyi csodafinom ételt főznöm a páromnak, mert ilyenkor egyszerűen főzés közben is képtelen vagyok uralkodni magamon. Így történhet, hogy néha becsusszan egy kanálka tejszín, és a tésztát, burgonyát is meg kell ám kóstolni, mielőtt tálalom. Ha ne adj Isten süteményt sütök, akkor meg tutira nyakig ülök a krémes bödönben.

Gondolkodtam, mi segíthetne rajtam, de tulajdonképpen mindig a kifogásokat találom meg először, ha enni akarok. Úgyhogy semmi más, csak az önuralom. :-)

Futhatok egy kört, az csak időhúzás. Utána is megeszem a csokit, ha meg akarom.:-D
Személyi testőrre nincs pénzem, anyukámat meg nem fogom terrorizálni.
A szénhidrátmentes sajtot és társait mindig megunom. Az édesítőszeres csokoládékat meg nem bírja a pocakom (mert ha eszem, az nem egy kocka csoki, úgyhogy érthető módon azután két napig nem bírok felállni). 
A főzés meg...  ugyan. Miattam ne éhezzen a férfiember. :-D

Mi marad?

Igazából semmi más nem segít rajtunk, csak az ÖNURALOM.

Kontroll.
Mérleg.
Porciók.  -----------------------------------››››
Zöldség.  --------------------------------------››››

Miatyánk.

Ezen gondolkodtam.
Ezért írtam. 

Te hogyan gyakorolsz kontrollt a nassolás felett? 

üdv,
DiabGirl